Mária Terézia élete és oktatáspolitikája – I. rész: Mária Terézia élete

Ébner Zsuzsa

Ha a rendelkezésünkre álló levelek, festmények, szakirodalom alapján megpróbáljuk bejárni azt az utat, amelyet Mária Terézia tett meg 1717 és 1780 között, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy egy kihívásokkal teli, páratlan életút bontakozik ki előttünk. Utazásunk elején egy babáját szorongató kislánnyal találkozhatunk, aki kacagva rohan végig a bécsi palota folyosóin, s mire hosszú évek után utolérjük, már a kertben üldögél és ujjai egy lotaringiai hercegtől kapott levél köré fonódnak… Látjuk, ahogy feleséggé, majd édesanyává válik, 1740-ben pedig királynővé. Ott vagyunk mellette, amikor fegyverrel kényszerül megvédeni örökségét, és akkor is, amikor leteszi a kardot, hogy karjaiba zárhassa gyermekeit. Szinte érezzük a törékeny vállaira nehezedő terheket: édesanyának kell lennie, úgy hogy közben uralkodóként egy hatalmas birodalom súlyát cipeli, és ámulunk azon, hogy egyik pillanatról a másikra felnő egy olyan szerephez, amelyre soha nem készítették fel. Az út vége felé, ott állunk szobájában, amikor remegő kézzel sötét vásznat terít a boldogság lámpására, hogy örök homályba burkolja hátralévő éveit. Mi azonban tudjuk, hogy férje halála után számos olyan fénycsóva érkezik még – unokái, gyermekei által írt levelek, sikeres reformok – amik, ha csak ideiglenesen is, de beragyogják a sötét égboltot…

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

Utazásunk során felmerül bennünk a kérdés ki is volt Mária Terézia valójában? Kérlelhetetlen uralkodó? A birodalom cukormázzal leöntött császárnéja? Határozott elképzeléseiből nem engedő édesanya? Sebezhető, érzékeny anya, aki a gyermekei kedvéért fittyet hány a protokollra? Egyik sem, vagy mindegyik egyszerre? Hogyan tudott egyszerre anya, feleség, és uralkodó is lenni? Hogyan tudta összeegyeztetni a racionalitást a mély vallásossággal? Hogyan tudott felülemelkedni neveltetéséből fakadó hiányosságain? Jelen írásban e kérdésekre keresem a válaszokat, valamint bemutatom Mária Terézia oktatáspolitikáját is.

Mária Terézia gyermekkora és neveltetése

Mária Terézia III. Károly és Erzsébet Krisztina második gyermekeként született 1717. május 13-án a bécsi Hofburgban, s ekkor még senki nem sejtette, hogy fiúörökös hiányában – a császári pár egyetlen fiúgyermeke, Lipót János 1716-ban meghalt – ő fog apja nyomdokaiba lépni.¹ 1724-ben azonban minden megváltozott. 1724-ben III. Károly már pontosan tudta, hogy legidősebb lánya fogja követni a trónon, ugyanis az orvosok azt tanácsolták feleségének, hogy Mária Amália születése után, egészségügyi okokból, ne vállaljon több terhességet.² Mária Terézia azonban ebből a hatalmas változásból nagyon sokáig semmit sem tapasztalt. A bécsi palota falai között megélhette a gondtalan gyermekkor csodáit, és még fiatalkorát sem árnyékolták be édesapja egyre súlyosbodó gondjai.

Ennek a gondtalanságnak azonban ára volt. Vállaira nem nehezedtek a trónörökösök terhei, ugyanakkor nem sajátította el azokat a készségeket, amiket a trónörökösök igen. Nem avatták be az államügyekbe, így felkészületlenül kellett betöltenie egy olyan szerepet, amire mások évtizedekig készülnek.³ A szerepre magára nem készítette fel III. Károly, de azért minden követ megmozgatott, hogy ebben a szerepben a birodalmon belül és nemzetközi szinten is elfogadják lányát, ugyanis jelentős áldozatokat hozott azért, hogy az 1713-as Pragmatica Sanctiot minél többen elismerjék.⁴

Mária Terézia a korabeli arisztokrata hölgyekhez hasonló műveltségre tett szert.⁵ Kiválóan elsajátította a nyelveket – megtanult latinul, franciául, olaszul, és spanyolul –, Spannagel révén betekintést nyert a Habsburg dinasztia történelmébe: a dicsőséges pillanatokba és a nagy elődök hibáiba egyaránt.⁶ Azonban sem az irodalom, sem a történelem nem hagyott benne mély nyomot.⁷ Nem úgy, mint hittan tanára, Franz Xaver Vogel jezsuita atya, aki „erős, már-már bigott vallásosságot” oltott valamennyi tanítványába.⁸ A legnagyobb hatással azonban, Karoline Fuchs grófné volt Mária Teréziára, aki amellett, hogy bevezette az udvari etikett szabályaiba, megfontolt tanácsokkal is ellátta.⁹ Mária Terézia pedig annyira szerette a grófnét, hogy Maminak szólította, és királynőként is gyakran fordult hozzá tanácsért, halála után pedig egyetlen nem Habsburgként a bécsi kapucinusok kriptájában temettette el.¹⁰

Egy szerelmi történet: Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc

Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc története 1723-ban kezdődött, amikor is Ferenc egy szörnyű véletlen és apja eltökélt politikájának köszönhetően bátyja helyett megérkezett a bécsi udvarba azzal a szándékkal, hogy elnyerje a főhercegnő kezét.¹¹ Hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy ez a cél megvalósuljon, és ezek alatt az esztendők alatt a politikai, stratégiai megfontolások semmivé foszlottak és az érzelmek szerelemmé nemesedtek. Így 1736. február 12-én Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc a Hofburghoz közeli Ágoston-rendiek templomában szerelmi házasságot kötött.¹² Ferenc olyannyira szerette Mária Teréziát, hogy érte hajlandó volt lemondani családja ősi tartományáról, Lotaringiáról, Franciaország ugyanis ezt az árat szabta a Pragmatica Sanctio elfogadásáért.¹³

Több szempontból is különös házasság volt az övék. Egyrészt ritka az, hogy a 18. században az uralkodópár két tagja közül a tényleges hatalmi szálak a nő kezében összpontosuljanak, és hogy a férfit mindez ne zavarja, minthogy az is egyedi, hogy a férj családneve a ház nevében – Habsburg-Lotaringiai ház – a második helyre szoruljon.¹⁴ Mária Terézia mellett Ferenc kiteljesedhetett a természettudományokban, és a numizmatikában, valamint a legújabb kutatások szerint a politikában is nagyobb önállóságot kaphatott.¹⁵ Láthatjuk tehát, hogy a királynő igyekezett teret engedni férjének, ugyanakkor nagyon nehezen viselte, ha más hölgyek társaságában fordult meg, ilyenkor Podewils gróf szavaival élve „duzzogni kezdett és megkeserítette [ férje] életét.”¹⁶ Mária Terézia imádta megtréfálni férjét a maszkabálokon, és hogy a kedvébe járjon még vadászatokra is elkísérte.¹⁷

Mária Terézia, az édesanya

Mária Terézia egyszerre Landesmutter, népei anyja, és gyermekeinek édesanyja is volt. Vagyis uralkodóként népei érdekeit szem előtt tartva, politikai megfontolásból kellett döntéseket hoznia – gyermekeinek neveltetése, érdekházasságok – még akkor is, ha ezek a döntések anyaként elfogadhatatlannak tűntek. Nagyon nehéz, talán lehetetlen, rangsort felállítani a szerepek között, így ezt nem is kísérelném meg, inkább hagyom, hogy maga Mária Terézia szavai szolgáljanak irányfényként:

„Korom, betegségem, és a folytonosan rám nehezedő munkám ellenére gyermekeim nevelését mindig a legnagyobb és legfontosabb kihívásnak tartottam.”¹⁸

Bármilyen uralkodói terhek nehezedtek rá, semmi nem tarthatta vissza attól, hogy naponta többször „meg ne nézze” gyermekeit, és „velök ép úgy ne foglalkozzék, mint bárminő jó polgári anya.”¹⁹ Így amikor gyermekei elkapták a himlőt, Mária Terézia, orvosai óva intő figyelmeztetésivel mit sem törődve, ápolta őket.²⁰ Amikor pedig eljött az ideje annak, hogy gyermekei nevelőket, és oktatókat kapjanak, gondos és körültekintő válogatás után jelölte ki az arra érdemeseket, és rendszeresen levelek formájában tájékoztatta őket arról, hogy milyen irányelvek mentén formálják gyermekei gondolkodását, vagy éppen viselkedését.

Mária Terézia irányelvei az élet valamennyi területére kiterjedtek: Például Maria Walburga Lerchenfeld grófnőnek, Johanna és Jozefa nevelőnőjének, meghagyta, hogy gyermekei mit egyenek – „mindenből egyenek, ne finnyáskodjanak, ne válogassanak”²¹– és mit kerüljenek – „cukor, édesség, csokoládé vagy káv锲² –, ugyanakkor azt is, hogy mihamarabb szembesüljenek a betegségekkel, és a halállal.²³ Az előbb említett szerepkonfliktus erőtusáját jól érzékelteti, hogy 1763-ban a királynő aggódó anyaként vetette papírra a grófnőnek Jozefa leendő férjének hiányosságait, abban a reményben, hogy ezek ismeretében úgy tudja majd nevelni lányát, hogy

„abba a másik udvarba megtalálja a boldogságát, vagy legalábbis ne menjen tönkre.”²⁴

Mária Terézia igyekezett objektívan megítélni saját gyermekei hiányosságait is. Batthyány Károlyhoz írt leveleiben részletesen leírta, hogy a későbbi II. József mely tulajdonságain igyekezzen finomítani.²⁵ Ezekből a levelekből Batthyány azonban csak azt tudta kihámozni, hogy a trónörökös makacsságát meg kell törni, így szigorú nevelőként lépett fel.²⁶ Pontosan ez a gyermek- és ifjúkorát beárnyékoló szigorú nevelés volt az oka annak, hogy József nehezen tudott megértéssel lenni anyja iránt, kapcsolatukat pedig még az is tovább bonyolította, hogy a királynő belekényszerítette egy második házasságba is.²⁷ Annak ellenére, hogy 1765-től még a szokásosnál is több nézeteltérésük akadt, hogy társuralkodókként nehezen találták a közös hangot, a „fiú és anyja közötti családi érzés soha egy percig sem volt kockára téve.”²⁸ Olyannyira nem, hogy a királynő még halálos ágyán is József meghűlése miatt aggódott.²⁹

Mária Terézia talán egy gyermekét sem részesítette annyi intelemben, mint a tizennégy éves kora óta Franciaországban élő Marie Antoinette-t. Leveleinek gyakran nyers és bíráló hangneme azonban gyengéddé, már-már meghatóvá szelídült, miután megtudta, lánya gyermeket vár. A királynő 1778-ban a következőket írta unokájáról: „olyan vigasz lesz a számodra, mint amilyen Te vagy nekem.”³⁰ Amint pedig meglátta a kis Sarolta portréját büszke nagymamaként egy olyan helyre tette, ahol mindig láthatja.³¹

Lotaringiai Ferenc halála után

Mária Terézia életének egyik legszörnyűbb napja volt 1765. augusztus 18-a. Ezen a napon ugyanis, majdnem két héttel fiának, a későbbi II. Lipótnak az esküvője után, elvesztette szeretett férjét.³² Ekkor mintha megállt volna számára az idő: egész éjjel férje mellett térdelt, majd pedig imádkozással és Ferenc szemfedőjének varrásával töltötte a napot, nem adott parancsokat, nem gondolt a birodalmára.³³ Bűntudat gyötörte, amiért nem tette boldogabbá az ő „Egérkéjét”, amiért sokszor türelmetlen és féltékeny volt, és férje iránti tiszteletből még pénzt is adott Auersperg hercegnének.³⁴

Férje halála után számos olyan döntést hozott, melynek nem ismerjük a pontos okát: Ferenc iratait vagy elvitette Bécsből, vagy megsemmisítette³⁵, valamint engedélyezte az összes férje által nem kívánatosnak tartott házasságot, minek eredményeképpen kedvenc leánya, Mimi és Albert herceg is egybe kelhetett.³⁶ Kötelességtudatából erőt merítve azonban később újra elindította azt a bizonyos időt, és a katonai ügyek kivételével – melyeket átengedett Józsefnek – minden más ügyet a kezébe vett.³⁷ A külső személőnek talán úgy tűnhetett, hogy az özvegy szerepét is ugyanolyan erővel és bizonyossággal vállalta magára, mint az összes többit, valójában azonban ez a szerep fájdalommal és félelemmel töltötte el. A környezete azt láthatta, hogy 1765 után csak gyászruhát hord, nem visel ékszereket, sminket, de azt csak kevesen, hogy férje halála milyen belső, lélektani változásokat idézett elő.³⁸

Barátnőjének, Sophie Enzenbergnek novemberben vallotta be, hogy már nem képes semminek sem örülni, hogy úgy érzi „már a Nap sem süt oly fényesen, mint régebben.”³⁹ Gyásza valóságos pszichózissá alakult: karácsonykor visszahúzódott a sötét kelmével beburkolt falai közé, mert minden, amire az öröm árnyéka vetült csak felidegesítette, és csak a „legsötétebb” volt kedvére.⁴⁰ Újévkor pedig, Silva-Tarouca grófhoz írt levele alapján, állapota még rosszabbra fordult:

„Nem ismerek magamra. Úgy élek, mint valami állat, érzéketlenül, bután, és elfelejtek mindent. […] Még csak nem is gondolkodom.”⁴¹

1767-ben elkapta a himlőt, ami megtámadta a szemét, és jól látható nyomokat hagyott az arcán.⁴² Később egészsége rosszabbra fordult: légzési nehézségei miatt már csak felvonó segítségével tudta látogatni a kapucinusok kriptáját.⁴³ Betegsége mellett pedig egyre terhesebbé váltak számára az uralkodói teendők. A helyzetet még az is súlyosbította, hogy idővel a barátai, tanácsadói is meghaltak, s a helyükbe lépők inkább a háttérbe húzódtak.⁴⁴ 1780. november 29-én arra kérte gyermekeit, hogy menjenek templomba, ő maga visszautasította a Stöck doktor által ajánlott orvosságot mondván, hogy csak feltartóztatná, és gyermekei körében a heverőn fekve végső álomba szenderült…⁴⁵

Mária Terézia reformjai

Annak ellenére, hogy nem készítették fel az uralkodásra, s megannyi területen kellett helyt állnia valamennyi szerepét kiválóan betöltötte. A királynő önbizalmát két alapelvből merítette: a mély vallásosságból és a fennálló rend igazságosságába vetett hitéből.⁴⁶ Vallásosságának föltétlen odaadását – az egyházi előírások szigorú betartása, gyóntatóatyák útmutatásainak követése – azonban össze tudta egyeztetni a racionalitással – egyház távoltartása a politikától, jezsuita rend vagyonának kisajátítása, egyházi jövedelmek Rómába vitelének korlátozása – így katolikus uralkodóként jelentős politikai sikereket tudott elérni.⁴⁷ A vallásos meggyőződés és az uralkodói elhivatottság ösztönözte arra, hogy minden alattvalójáról gondoskodjon, hogy minden nemzetének anyja legyen.⁴⁸

Reformjai széleskörűek voltak, de a felvilágosodás elveit csak mértékletesen tartalmazták. Mária Terézia első körben a pénzügyi helyzetet stabilizálta Haugwitz gróf közreműködésével, majd átfogó reform alá vette a közigazgatást és az adóügyet.⁴⁹ Később pedig rendeletek egész sorát hozta az egészségügy, az oktatás, és a parasztság helyzetének javítása érdekében.⁵⁰ Ezek közül kiemelném az 1767-es úrbéri rendeletet, az 1777-es tanügyi rendeletet, valamint az egészségügy területén hozott előremutató intézkedéseket: az állam minden város számára kötelezővé tette a diplomás orvos foglalkoztatását.⁵¹

Mária Terézia reformjai az építésügyre is kiterjedtek. Átszervezte az Udvari Építési Hivatalt, az építkezések pénzügyi ellenőrzését, és döntéshozatali procedúrát is, méghozzá olyan módon, hogy a fontosabb döntéseket ő maga hozhassa meg.⁵² A királynő első nagyszabású építészeti megbízása a pozsonyi vár átépítése volt, melynek munkálatai Nikolaus Paccassi császári főépítész barokk-rokokó stílust ötvöző tervei alapján 1761-ben kezdődtek.⁵³ A legnagyobb építészeti vállalkozást a budai királyi palota felépítése jelentette. A palota munkálatai még a francia klasszicizálás szellemében indultak, de Paccassi és F. A. Hillebrandt révén a rokokó felé vették az irányt.⁵⁴ A királynő a rendek nagy bánatára a nem tette át udvartartását a budai palotába, de a Szent Jobb őrzését a palotára bízta, a Ratio Educationis-szal pedig újabb szerepet adott az épületnek.⁵⁵ Elrendelte, ugyanis, hogy az 1635 óta működő nagyszombati egyetemet helyezzék át a királyi palotába⁵⁶.

Összefoglalás

Mária Terézia rendkívüli uralkodó volt. Mindössze huszonhárom évesen be kellett bizonyítania mindenkinek – a bécsi udvarnak, a magyar nemeseknek, a szomszédos országok királyainak, és legfőképp saját magának –, hogy a hiányos neveltetése ellenére, igenis képes apja örökébe lépni, és igenis teljesíteni tudja az egyik pillanatról a másikra rászakadt uralkodói feladatokat, és pontosan ezt is tette. Még többet is. Nem csak arról van szó, hogy betöltötte az uralkodói szerepet, melyre soha nem készítették fel, hanem arról is, hogy ezt a szerepet hogyan formálta, és mi mindent ért el vele. Összegzésképpen tekintsük át életútjának fontos mérföldköveit!

Annak ellenére, hogy III. Károly már 1724-től tudta, legidősebb lányára fogja hagyni birodalmát, engedte, hogy Mária Terézia megtapasztalhassa a gondtalan gyermekkor csodáit. Gyermekként nőhetett fel a bécsi palotában: nem terhelték az államügyekkel, és arisztokrata hölgyekhez hasonló neveltetést kapott. Mindennek azonban árnyoldala is volt: nem készítették fel az uralkodásra. Trónra lépése után azonban támaszkodhatott hűséges tanácsadójára, egykori nevelőjére, Karoline Fuchs grófnére, és szeretett férjére, Lotaringiai Ferencre is.

Mária Terézia egyszerre volt Landesmutter, népei anyja, és gyermekeinek édesanyja is. Ez talán bárki másnál szerepkonfliktushoz vezetett volna, Mária Terézia azonban össze tudta egyeztetni a két látszólag összeférhetetlen szerepet. Az uralkodói terhek ellenére a legfontosabb kihívást gyermekeinek megfelelő nevelésében látta. Gondos édesanya volt, aki ápolta gyermekeit, ha betegek voltak, és aki pontos irányelveket adott a nevelőiknek.

Mária Terézia férje halála után száműzte életéből a fényt. A Napfényt és a boldogság lámpását egyaránt. Egérke elvesztése miatt érzett gyásza valóságos pszichózissá alakult: úgy érezte, már semmi sem tud mosolyt csalni az arcára. Feleségként, anyaként megállította az időt, és gyászolt, de uralkodóként szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy az idő bizony tovarepül egyik napról a másikra, egyik évről a következőre. A kötelességtudat volt az, ami kizökkentette depressziójából, ami miatt csak a katonai ügyek intézését engedte át fiának, a későbbi II. Józsefnek. Így 1780-ban bekövetkezett haláláig minden hatalmi szál az ő kezében összpontosult. Mária Terézia a ráhárult szerepeket kiválóan betöltötte, hiszen számos széleskörű reformot vezetett be, és biztosította azt, hogy gyermekei ne nézzenek szembe ugyanazokkal a nehézségekkel, mint ő.

---

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

---

Felhasznált források és szakirodalom:

Forrás

Mária Terézia levelei In: Etzlstorfer, Hannes: Mária Terézia a gyermekszobában. Egy császárnő magánélete. Budapest, Gabo, 2011.

Szakirodalom

Ifj. Barta János: A meg nem értett királynő. Budapest, Szenczi Molnár Társaság, 1994.

Ifj. Barta János: Mária Terézia és II. József. Család és politika szerepe kapcsolatukban. In: Mária Terézia, a magyarok királynője. Szerk..: Gerő András és Nagy Beatrix. Budapest, Habsburg Történeti Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2018. 13-40.

Crankshaw, Edward: Maria Theresa. Bungay, Longman, 1970.

Etzlstorfer, Hannes: Mária Terézia a gyermekszobában. Egy császárnő magánélete. Budapest, Gabo, 2011.

Kelényi György: Mária Terézia és a művészet. In: Mária Terézia, a magyarok királynője. Szerk..: Gerő András és Nagy Beatrix. Budapest, Habsburg Történeti Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2018. 41-72.

Marczali Henrik: Mária Terézia 1717-1780. Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1891.

Marczali Henrik: Magyarország története II. József korában. I. kötet. 1895.

Niederhauser, Emil: Mária Terézia. In: Kamenszkij Alexander – NiederHauser Emil: Nagy Katalin- Mária Terézia. Budapest, Pannonica, 2000. 7-148.

Vajnági Márta: Csak egy férj? Lotaringiai Ferenc politikai szerepéhez. In: Mária Terézia, a magyarok királynője. Szerk.: Gerő András és Nagy Beatrix. Budapest, Habsburg Történeti Intézet – Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 2018. 219-247.

A nyitóképen Mária Terézia családja körében Martin van Meytens festményén 1754-ben (Wikimedia Commons)

Jegyzetek: